A kárrendezésről általában

Úgy gondolom mindannyian jártunk már úgy, hogy nem kötöttünk valamire biztosítást mondván, hogy úgysem fog semmi probléma történni és csak felesleges plusz kiadásnak láttuk, amire nincsen szükség. Aztán megtörtént a baj és rádöbbentünk, hogy mekkora hiba volt elbízni magunk és nem kötni biztosítást, pedig komoly összegeket kaptunk volna a kárrendezés végett. Őszintén szólva amióta egyszer így jártunk azóta szinte minden kisebb nagyobb mulandó eszközömre kötök biztosítást. Úgy gondolom kiváltképpen érdemes biztosítást kötni nagyobb tételű eszközök megvásárlásakor, mint például autók, háztartási gépek, főleg esetleges lakás vásárlásának az esetén. Inkább minden egyes hónapban fizetek egy kisebb összeget, minthogy egyszer kelljen óriási összeget kifizetnem, ami esetleg még adóságba is taszítana. Én személy szerint mindenkinek ajánlom a biztosítási kárrendezés megkötését, ugyanis abban az esetben, ha jelentős kár ér minket, hatalmas segítséget tud jelenteni, és ha fent is áll egy probléma, legalább nem az anyagiakon kell majd aggódnunk

Kárrendezés gépjármű esetén

Én személy szerint úgy gondolom, hogy bármennyire is sok esetben hülyeségnek tartjuk azt, hogy havi szinten fizetünk egy olyan dologért, ami valószínűleg meg sem fog történni, mégis jobb félni, mint megijedni. Úgyhogy én mindenképpen úgy gondolom, hogy érdemes beruházni különböző biztosításokra. Amennyiben a bővebben érdekelne, valakit a biztosítási kárrendezés az látogasson el a https://cool-mobil.hu/karrendezes-biztositasi-ugyintezes/ weboldalára, ahol bővebb tájékoztatást talál. minderről. Mert sajnos, ha megtörtént a baj, akkor már hiába próbálunk intézkedni és azt mindannyian tudjuk, hogy egy autó esetén igen jelentős összegekről is lehet szó. Egy baleset bőven elég gonddal és ijedtséggel jár önmagában, ha van érvényes biztosításunk, legalább az anyagiak valamivel könnyebben viselhetőek és nem kell, még emiatt is fájjon a fejünk.

Véleményem szerint a leginkább jelentősen magasabb tételű termékek megvásárlása esetén érdemes biztosítást kötni, ugyanis ezek a termékeknek az esetleges javítása komoly összegekkel tud járni, ami sajnos nagyon sok esetben nagyon hirtelen és rosszul képes érinteni minket, viszont amennyiben van, biztosításunk a kárrendezés jelentős része le megy a vállunkról. Különösen igaz ez az autók esetére ugyanis azt alapvetően szinte minden autó tulajdonos tudja, hogy a károkozó kötelező biztosítása terhére a biztosító megtéríti a gépjármű javításának a költségét. Viszont azt már kevesebben tudják, hogy a gépjármű kártérítésén kívül még mire jogosít fel minket egy biztosítás. Az alábbiakban ezzel foglalkoznék egy kicsit.

Kárrendezés alternatívái a törvény szerint

 A gépjármű biztosításról szóló törvény átfogó jelleggel írja elő azt, hogy a biztosítás mindazon megalapozott kártérítési igények kielégítésére kiterjed, melyeket a biztosított személlyel szemben, a jármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak. A törvény egyébként azt is előírja, hogy a biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének a vizsgálatára is.

A biztosítónak tehát láthatóan törvényi felhatalmazása van arra, hogy a balesetben viselt felelősség alapján döntsön a kártérítésről. Fontos, hogy a felelősség kérdése nem azt határozza meg, hogy mekkora a fizetendő kártérítés, hanem azt, hogy melyik félnek kell a károkat viselnie. Ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a baleset bekövetkeztéért mindkét jármű vezetője felelősség tehető, akkor kármegosztást is gyakran alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy mindkét fél számára csak a kár egy részét térítik meg a biztosítók. Fontos tudni, hogy a biztosító csak akkor térít, ha a kár véletlenszerűsége bizonyítva van. A biztosító kárrendezés megtéríti a vétlen károsult autóban keletkezett gépjárműkárokat, a károkozóét azonban, nem téríti meg. Miután az autónak az idő előre haladtával csökken az értéke a biztosítási összeg is gyakran csökken, ennek érdemes utána érdeklődni bővebben egyéni szinten is. Az értékcsökkenést is összegszerűen meghatározva igényelnie kell a károsultnak, amihez bizony elkél a szakértői segítség, mert önként nem fizeti a biztosító, a károsult pedig nem tudja meghatározni az értékcsökkenés összegét. Fontos tudni, hogy a személyi sérülések után járó kártérítés kiterjed a károkozó autóban ülő vétlen utasok személyi sérüléseire is! Az autó kiesésével főleg vállalkozók számára nem csak az jelenti a kárt, hogy az autót meg kell javíttatni, hanem a sérült autó pótlása is. Indokolt lehet, hogy a javítás ideje alatt bérautóval, vagy akár magánszemély szükség esetén más közlekedési eszközzel pótolja az autó használatát. A biztosító akár a taxiszámlákat is befogadhatja, ha a károsult bizonyítani tudja, hogy számára a kocsi használata nélkülözhetetlen és a pótlására a további kár elszenvedése nélkül semmilyen más módja nincsen. A bérkocsi/ csere kocsi igénybevételét a biztosítóval előzetesen egyeztetni kell, különben elutasítja ezt a kártérítési igényt.

Kevesen tudják, ha a balesetben vétlen jármű totálkáros lesz, az “új”, helyette vásárolt másik autó átírási költségeinek megtérítését is kérheti a közlekedési balesetben vétlen károsult.