A havanese vértől sem mentes története

Sok fajta történetében találkozhatunk a régen élt hajósok áldásos tevékenységével a különféle kutyafajták elterjesztésében a világon. Feltételezhető, hogy a havanese ősei is hajósok közvetítésével, értékes csere-árucikként kerültek a Földközi tenger vidékéről Kubába, leginkább a spanyol hódítások időszakában. Elképzelhető, hogy kistermetű uszkárok, bichon bolognesek és egy Kubában őshonos ebfajta, a Blanquito de Habana kereszteződéséből alakult ki a havana silk dog-nak is nevezett fajta. Kialakulásának ideje az 1700-1800-as évekre tehető, de a szigetország viszonylagos elszigeteltsége miatt értékelhető dokumentumok nem maradtak fenn.

Elsősorban tehetős családok kedvenceiként éltek, tenyésztésük pedig nem haszonszerzési céllal folyt. Kiskutyák a házaktól főleg mint ajándék kerülhettek csak ki. Akárcsak a Viktoriánus kor előkelő asszonyai, a kutyák sem tehették lábukat az utcára, a pórnép számára láthatatlanok és érinthetetlenek voltak, utazáskor is lefüggönyözött kocsiban, kis kosárkában kísérték úrnőiket. Éppen emiatt nem maradt fenn értékelhető dokumentum sem a tenyésztési koncepcióról, hiszen azt is féltett kincsként őrizték a nemesek.

Ahogy az európai, az orosz vagy a kínai forradalmak sem kedveztek az ott kialakult fajtáknak, úgy a Kubában már az 1800-as évek közepétől zajló kisebb-nagyobb lázongások, puccsok, majd az 1959-ben lezárult nagy forradalom sem tettek jót a havanese fajtának. Kubában mai napság igen ritkán lehet a puha szőrű kis ebbel találkozni, megítélésének legkevésbé sem kedvezett előkelő múltja.

A vérzivataros időkben sikerült néhány példányt Amerikába menekíteni, elsősorban az emigráns családokkal kerültek Floridába, és ott folytatódott tenyésztésük, onnan kerültek át a kontinensre is.  Az 1970-es évektől kezdődően Dorothy és Bert Goodale Colorado-ban kezdtek el a fajtával foglalkozni. Hirdetés útján keresték, kutatták fel az emigránsokkal Amerikába érkezett, lehetőleg törzskönyvezett kutyákat, és a nehéz munka meghozta gyümölcsét: sikerült pár típusos havanese példányra szert tenniük. Felkutatva az FCI 1963-ban kiadott standard leírását, Goodale-ék komoly tenyésztői munkába fogtak, megmentve a fajtát a teljes kipusztulástól.

A havanese Magyarországon

Magyarországra Moszkva közvetítésével 1988-ban került az első bichon havanese pár: Dani és Dorka. Ők alapozták meg a hazai állományt, majd később több kiváló példány érkezett még a világ különböző tájairól, így Európa több országa mellett Amerikából is.

Az idők változnak, mára Kuba is nyitottabb lett, és 1997-ben az ott maradt kisebb, zárt körben fejlődő populációból egy példány eljutott Hollandiába. Az országban megalakult a Bichon Habanero Club, mely ha kevés kutyával is, de áldozatos munkát végez a havanese fajta nemesítése és fenntartása érdekében.

A pihepuha játszótárs

A havanese a bichon fajták közül méretben a legnagyobb, igazán kiváló jelzőkutya. Kiemelkedő intelligenciája miatt könnyen tanítható, okos, értelmes kis jószág. Életvidám, eleven természete miatt a környezetében élőket mindig jókedvre deríti.

A gyerekek alapvetően szeretik a puha szőrű, apró jószágokat, így a havanese is kedvenc a számukra. Ezt pedig a kutya teljes odaadással viszonozza. Mivel teremte robosztusabb a többi bichon-féle termeténél, ezért jobban viseli a gyermeki kezek gyömöszölését.

Az igen értelmes havanese állandó foglalkozást igényel, így csak olyan embernek ajánlható, akinek van ideje és kedve a kutyával törődni. Idős emberek mellé kifejeztten ideális társ! Érdekesség, hogy sokáig a cirkuszosok az uszkár mellett havanese kutyákat is „alkalmaztak” a manézsban, kiemelkedő intelligenciájuk, könnyű nevelhetőségük miatt.

Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy bár könnyen tanítható és nevelhető fajta, egy csöpp dacosság azért mégis van benne. A határozottság azonban megteszi hatását és az alapvetően kedves, jóindulatú eb máris tudja a dolgát. Egyszóval: tanítani kell, ha a gazda nem akarja, hogy egy zsarnoki, hisztérikus szőrpamacs uralja az életét.

Túrakedvelő családokkal is teljesen kompatibilis, masszív kis teste bírja a sétát, sőt, még a sportosabb gazdák sem csalódnak benne: akár agilityre is érdemes kipróbálni ezeket a masszív kis kutyákat.

A havanese szőre és egészsége

Az egyrétegű, finom, selymes szőrzet rendszeres ápolást igényel. Illendő kétnaponta átfésülni, kikefélni a szőrzetet, és megszabadítani a hajlatokban, fülek mögött, nyakon rejtőzködő csomóktól. Fürdetése színfüggő, de a gyakoribb fürdetés sem árt az ebnek. Kiállítási babérokra törő gazdik ezzel a procedúrával gyakrabban szembesülnek, mert az eb csak akkor igazán szép a ringben, ha előtte alaposan ki van bontva-fürdetve.

Lustább gazdák számára sok előnyös fazont ajánlanak a kutyakozmetikusok, de tudniuk kell, a fésülgetést ezzel sem kerülhetik el, csak ritkul az alkalmak száma.

Általában egy ölebnek nem árt, ha strapabíró. Bár más jellegű viszontagságokat kell kiállnia, mint mondjuk egy vadászkutyának, de sokszor ezek nehezebben viselhetők egy kutya számára. Nos, mivel ez a fajta nem éppen családja legkisebb tagja, és hosszú időn át viszonylag kicsi populációval büszkélkedhető, elszigetelten élő eb volt, így az idegrendszeri problémák és egyéb örökletes betegségek  sokkal kevésbé sújtják.

A patella és a Perthes kór ugyanúgy előfordul, mint a többi törpe fajtánál, néha szemproblémákkal is lehet találkozni, de sokkal ritkábban, és alapjában véve erős, egészséges kis eb.